Házi feladatként, egy fotókiállítás látogatását kaptam legutóbb, ezért kellemest a hasznossal alapon, ellátogattam a címbeli múzeumba, ahol éppen Don McCullin, Shaped by War c. kiállítását lehet megnézni.

Az Imperial War Museum látogatása ingyenes, ( a fotókiállítás fizetős, de ez a szezonális cuccokra általában igaz), London belvárosában, a North Lambeth megállóhoz esik közel, a Waterloo vasútállomástól könnyed sétával megközelíthető. Én a Victoriától battyogtam ide, laza 3 km, útba ejtve a Parlament és Big Ben közötti útvonalat, amit lassan átkeresztelhetnek Ho Si Mihn ösvénynek, annyi ázsiai kedves vendég tartozkodik arrafelé. Csoda, hogy a Westminster Bridge elbírja őket.

A IWM stílusosan indít, két tekintélyes méretű hajóágyú fogadja a látogatókat

melyek a leírás szerint az első és második világháborúkban szórták az áldást, több frontot is megjárva kötöttek ki végül jelenlegi állomáshelyükön.

A bejárat mellett még egy érdekesség látható, egy darab a berlini falból.

A múzeumba belépve, rengeteg segítőkész ember fogad bennünket, vizes borogatást kínálva, ami kifejezetten jól jön a 767 kisgyerekes családot, óvodáscsoportokat, és iskolások cseppet sem csendes hordáit megpillantva. Jegyvásárlás a fotókiállításra, aztán, kopp, a kiállításon a kamera kint marad, szerzői jogok miatt. Ez nekem magas, de lényeg, a kiállítás erősen ajánlott, a fent említett ember megjárt mindenféle poklot a Földön, és elég ütős, főleg fekete fehér képeket készített. Itt megnézhetitek a munkáit.

A 2. Emeleten felülről körbejárhatjuk a múzeumot, megszemlélve egy FW-190-es Gébicset, háttérben a V2

 egy P-51 Mustang-ot,

 a minden sarokban található Spitfire-t,

és két első világháborús veteránt is. Ez a kis terasz még arra is jó, hogy néhány képet készítsen az egyszeri bevándorló néhány nagyobb kütyüről amelyek az alsóbb szinteken találhatók. 

Az első emelet is szolgál némi érdekességgel, egy japán Zero torzója,

a legkisebb “hajó” amit a Dunkerque-I menekülésnél használtak 

egy az Észak-Afrikai fronton az új-zélandi csapatok által használt teherautó

légvédelmi ágyúk, Rudolf Hess Me-110-esének motorja, és a géptest egy része,

egy Würzburg ( Type A) német radar

és persze kiváló kilátás a V1-re,

egy He-162, 

és körülbelül hatmillió babakocsis anyuka/apuka, a gyerekbömbölés egy ilyen helyen szerintem rosszabb, mint a kiállított fegyverek okozta nettó kár, de ez lehet csak magánvélemény.

Földszint, menekülés a babakocsi invázió elől, a lépcsőn leérve, egy atombomba fogad,

a Little Boy óriási érdeklődés tárgya, a kép, amin épp csak ennyi ember látható, sok időt és türelmet igényelt. Az atom két oldalán két minitengeralattjáró, baloldalt egy olasz, ember vezette torpedó, jobb oldalt pedig egy német csoda. Ezen a szinten felnézhetünk a V2-re, míg a terem másik oldalán lévő Polaris, ballisztikus rakétára általában ügyet sem vetnek, a germánok csodafegyvere állandó csodálat tárgya. Szebb is az a V2 na, mint az a pepita lázkúp. Akad itt még vadászpárduc, néhány első világháborús ágyú, második világháborús angol tankok, mint Montgomery parancsnoki járműve,

amit állítólag az El Alameini csatában használt az angolok “hőse”.  

Van még lejjebb, egy szinttel legalábbis, első, második világháborús kiállítások, vitrinek tekinthetők meg. Van itt is Trench Experience, de a bovingtoni tank múzeumhoz képest ez inkább egy vicc, sötét van, valaki épp magyarázza, hogy ha golyót kap az erre szánt delikvens, akkor maradjon lent, használja a kis takaróját, és várja amig begyűjtik. A remény hal meg utoljára. Ez elég vacak, ráadásul mellette van a rötyi, a “lövészárok” echte vizeletszagban úszik, mámorító. Az első és második világháborús túra viszont nagyon korrekt, rendezett, sok kiállított tárgy, jól elhelyezve, rengeteg makett, poszter segít elhelyezni a kiállított tárgyakat a megfelelő környezetben, a tengerészeti részen sok kis hajó, valakik nagyon ráértek, mert a makettek részletesek, és ha láttam volna már élőben német zsebcirkálót, azt is írhatnám, hogy hihetetlenül életszerűek. Ha valaki kereste volna, a Új Birodalmi Kancellária tetejéről a sas itt figyel, külön megemlítve, hogy a madarat Iván gitárjából származó skulók lyuggatták ki, mielőtt fent említett elvtárs nekiajándékozta angol barátainak a zsákmányt, feltételezzük, hogy pusztán felebaráti, bajtársi szeretettől vezérelve.

Összességében, a múzeumot érdemes meglátogatni, hétköznap, 3 óra után állítólag nincsenek már sokan, (utólag okosabb vagyok), amig a csajok elmennek Madame Tussauds, vagy London Aquarium (kidobott pénz) irányába, addig rendes férfiembernek a IWM tartalmas(abb) kikapcsolódást nyújt.

A posztban szereplő képek, és még néhány, ugyanott készült fotó megtekinthetők indafoto.hu/colnapalm/iwmlondon/page/1